Miskolc város értékei

A Miskolci Szimfonikus Zenekar

A Miskolci Szimfonikus Zenekar az egyik legszínesebb repertoárral büszkélkedő professzionális, nemzeti kategóriás szimfonikus együttes az országban. Repertoárjukkal minden korosztályt megcéloznak.  A zenekar különleges gyermek- és ifjúsági programja magában foglalja a kismamáknak és babáknak szóló Szív-hang sorozatot, a 0-3 éves korosztálynak szóló Ciróka babakoncerteket, a nagy sikerű, interaktív „Játsszunk zenét a szimfonikusokkal!” zenei programot, illetve a Hang-ár címet viselő, a város ifjúsági együtteseivel közös előadássorozatot.

Az évente több mint 80 hazai és külhoni hangversenyt prezentáló zenekar két saját szervezésű miskolci bérletsorozattal büszkélkedhet, amelyek a 2015-ös arculatváltás folytán új nevet vettek fel. A Népszerű sorozatból Tűzvarázs lett, a Gyöngy bérlet helyett pedig a Hangforrást választhatják az érdeklődők. Az előző évekhez hasonlóan a Tűzvarázs „nagy” bérlet idén is közkedvelt programot tartalmaz, népszerű nyitányokat, ismert szimfóniákat és versenyműveket. A 4 koncertet tartalmazó Hangforrás bérlet oratórikus és vokális  darabokat tűz műsorra. Emellett pedig szerepel a zenekar, a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. szervezésében megvalósuló Szezonbérletben is, 5 koncerttel. A bérletes koncerteket a miskolci Művészetek Házában,a  hangversenyteremben tartják.

Széleskörű nemzetközi kapcsolatai révén a zenekar számtalan alkalommal vendégszerepel nemzetközi fesztiválokon, valamint rangosabb európai hangversenytermek színpadain is feltűnnek; egyúttal állandó szereplője a miskolci BartókPlusz Operafesztiválnak. S külföldi ismertségének köszönhetően minden évben neves művészeket, karmestereket vonultathatnak fel miskolci közönsége számára. A hazai nagy művészek mellett, az elmúlt évek folyamán olyan világhírű, külföldi karmesterek vezényelték a zenekart, mint Kobayashi Ken-Ichiro, Marco Balderi, Rico Saccani, Mika Eichenholz vagy Karolos Trikolidis, de idén érkezik még Christian Simonis, Ivan Anguelov és Thomas Herzog is. Emellett olyan híres és elismert külföldi szólisták léptek fel az együttessel, mint Patricia Kopatchinskaja, Ρiotr Anderszewski, Lylia Zilberstein vagy Szergej Nakarjakov, idén pedig érkezik a fantasztikus Wagner-énekesnő, Elisabet Strid.

Bérletsorozatain kívül az együttes számos kivételes és különleges, egyedi és állandó koncerttel is színesíti  a város életét. Minden évben rendeznek halottak napi és karácsonyi ünnepi hangversenyt a Selyemréti Szent István templomban, majd nagyszabású újévi hangversenyeket a Miskolci Nemzeti Színházban. A zenekar a könnyedebb műfajok területén is otthonosan mozog, Aperitif koncertjeivel járja az országot, illetve évadát minden évben hatalmas sikerű, könnyed hangulatú, Promenád koncerttel zárja. Amint a korábbi évek szuperprodukciói, mint a Filmfónia, vagy a FeelHarmonic Love elnevezésű szimfonikus koncert-show példázhat, az együttes nyitott az új, nem megszokott dolgokra, amelyből a következő évadokban sem lesz hiány.

Miskolc város hivatásos szimfonikus zenekara, 2013-ban ünnepelte megalapításának 50. évfordulóját. A 84 hivatásos zenészből álló együttes a régió egyetlen professzionális nagy zenekaraként a szimfonikus zene  egyetlen helyi záloga, a város kulturális életének meghatározó szereplője. Tagjai kivétel nélkül magasan kvalifikált és elismert zeneművészek. A zenekar művészeti vezetője és karmestere Gál Tamás Liszt-díjas karmester, érdemes művész.